Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Fazakas Gergely
2021. október 4.

Csak egyszer történik meg – Kibic Open nyitó párosverseny

A Kibic népszerű versenye ezúttal augusztus legvégére – szeptember elejére húzódott át. A nyitó IMP-páros után tettem fel nagymester barátomnak kérdéseket, ő hogyan licitálta volna a lapjaimat.
Talyigás Péter
2021. október 3.

Kisebb csoda – LoveBridge-en folyik az amerikai válogató végjátéka

A USBC (United States Bridge Championship) az amerikai válogatóverseny. A győztes (USA1) és a második helyezett (USA2) képviselheti az Amerikai Egyesült Államokat a világbajnokságon – mind a négy kategóriában (nyílt, női, vegyes, szenior). Ez az egyik, ha nem „a” legnagyobb presztízsű verseny az Egyesült Államokban, a bridzs legnagyobb nemzeti közösségében. A versenyt nem az ACBL (American Contract Bridge League), a klubokért és az ún. Nationalsökért felelős bridzsszövetség rendezi, hanem a USBF (United States Bridge Federation), amely tevékenységének ez a bajnokság áll a fókuszában. A jövő évi világbajnokság amerikai selejtezőjének végjátéka kedden indul – és LoveBridge-en játsszák.
Gulyás Dániel
2021. szeptember 30.

Újrakezdés – csb 2021, 3. játékhét

Hej, régi Népstadionbeli kettős rangadók! Ezeket próbálta felidézni a rendezőség bizonyára, amikor keddre és szerdára is fordulót írt ki erre a hétre. Nos, ez csak részben sikerült: bár kedden (szinte) mindenki asztalhoz ült, szerdán a mezőny alig fele játszott: az I/A-ban 6-ból 2, az I/B-ben 8-ból 4 meccset halasztottak. A II. osztályban csak hétfőn volt forduló, ők tudnak majd az IBBF hetében is játszani.
Gulyás Dániel, Hazai Tamás
2021. szeptember 23.

Újrakezdés – csb 2021, 2. játékhét

Egy hét szünet után folytatódott a csapatbajnokság mindhárom osztályban. Fókuszunk szokás szerint az I/A, azonban olvashatók partik a többi osztályból is. Az első osztályban talán a szezon legnagyobb rangadóját játszották, hiszen évek óta ez a két csapat küzd a döntőkben többnyire: a Galim–GAMAX meccsről van szó, természetesen.

Kelen Károly
2021. szeptember 21.

A bridzs tehetetlensége

Ez nagyon egyszerű parti. A bridzsező egy pillantást vet Észak–Dél kártyáira, és látja, hogy szlem van benne. Második pillantásra már azt is látja, a 7 pikk terített, ha ül a pikk impassz, a kisszlem pedig minden probléma nélküli.
Fazakas Gergely
2021. szeptember 18.

Egy parti Nyárádi Gáborral

1990-ben, kezdőként, de már nem először vettem részt a IV. osztályú Mitchell bajnokságban. A tavalyról már jól ismert ellenfelek között egy új, fiatal házaspár is feltűnt – Nyárádi Ibolya és Gábor. Nemrég érkezve Erdélyből a legalsó osztályból indultak, és csak a IV. osztály szeszélyeivel magyarázható, hogy nem toronymagasan elsők lettek – valamelyik biztos továbbjutó helyen léptek osztályról osztályra feljebb. Amilyen könnyeden vették a játékot, olyan könnyű volt velük beszédbe is elegyedni – a beszélgetésből aztán barátság alakult. Gábor játszott többet, és Kováts Zernával az első osztály stabil top 10 párjává váltak. Az alábbi parti abból az időből való, amikor az I/A ötödik helyét is megszerezték. Az egyik nap Zerna nem ért rá, Gábor partnert keresett, aki nem játszik a keddi napokon. Rám esett a választása, mivel én – most nem részletezendő okokból – nem keddi játéknapokon voltam érdekelt.
Nyárádi család
2021. szeptember 15.

Nyárádi Gábor (1955–2021), nyugodj békében!

Kedves Sporttársak, mély fájdalommal tudatjuk, hogy Gábor 2021. szeptember 13-án, életének 67. évében, súlyos betegségben elhunyt.
Gulyás Dániel
2021. szeptember 8.

Újrakezdés – csb 2021, 1. játékhét

Végre, VÉGRE! Másfél év tétlenség, otthon ülés és számtalan online verseny után újra asztalhoz ülhettünk a bajnokságban, és ez bizony mindenkit nagy örömmel töltött el, jó volt látni a sok mosolygós arcot. Az első fordulón jól látszott, hogy már nem létezik (ha egyáltalán létezett…) az a tendencia, hogy az első meccs mindig kicsit csendesebb, hadd szokják a játékosok a versenyt, a miliőt. Nos, az I/A-ban erről szó sem volt, számtalan szlem parti borzolta a kedélyeket, és pörgette az IMP-ket. De jön parti az alsóbb diviziókból, az I/B-ből és a II. osztályból, sajnos nem rajtunk múlik, hogy a III. osztályról nem tudunk beszélni....

Kovács Gergely
2021. augusztus 29.

Sporttörténelmet írt a női válogatott, kijutott a világbajnokságra

Végül is sima lett. Az első fordulóban 14.00–6.00-ra kapott ki a női válogatottunk az oroszoktól az online megrendezett európai vb-kvalifikációs versenyen, ezzel 11. volt a húszcsapatos mezőnyben, azután már végig vb-t érő helyen állt a Hegedüs Orsolya, Lajos Hanka, Szűcs Villő, Tichy Eszter, Zalai Ágnes ötös. Milyen jó és felnőtt-vb-k tekintetében igencsak szokatlan, hogy nem úgy kell írni, hogy sokáig, majdnem végig vagy az utolsó pillanatig. Nem: végig, a legvégén is.

Kovács Gergely
2021. augusztus 28.

A világbajnokságért játszik ma két válogatottunk is

Korábban sosem sikerült kvalifikálnia magát magyar csapatnak a világbajnokságra, most a selejtező utolsó napja előtt a nyílt és a női válogatottunknak is remek esélye van kijutni.